Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás patakon is túl, ahol a nyulak párzanak, volt egyszer egy hercegnő. Apja megharagudott rá, mert bukásra állt matekszaknyelvből, ezért bezáratta a legmagasabb hegycsúcson álló vár, legmagasabb tornyában lévő legfelső szobába. Ráadásul, - hogy még jobban kicsesszen vele -, egy matekszaknyelvül beszélő sárkányt rendelt az őrzésére.

Ekkor jöttek a szabadító királyfik. Mivel hercegnő őmellessége csodásan kihívó ruhákban járt, nem szűkölködött szabadítókban. És ekkor belépett az első számú szabadító, és kitátotta a száját, hogy kiáltson, de ebben a pillanatban a hercegnő elájult a szájszagtól.

Ettől megrendült ám a „szájszag-lovag”, és úgy elhúzta a csíkot, hogy a makranc sárkány is csak a menetszelet látta belőle. Mikor a királylány magához tért, iszonyatos fejfájás vett erőt rajta, szidta is a kurva anyját a „kedves” megmentő jelöltnek…

És ekkor…Hihetetlenül módon, egyszerűen elképzelhetetlenül gyorsan termett benn a „szélvész-lovag”, aki egyben a kettes számú szabadító volt. Matekszaknyelvül beszélő sárkányunk csak azt látta, hogy egy szürkés árny viszi a hercegkisasszonyt. Ő sikítozott, kalimpált a lábaival, rémült könnyeket potyogtatott, szoknyáját emelgette, már a sárkány, és nem a hercegkisasszony.

De hát térjünk vissza a mi kis királykisasszonyunkhoz: ost ő hirtelen megsárkányosodott! Ő nem sikoltozott, nem kalimpált és nem sírt, hanem ordított és közben teljes erejéből ütötte-vágta lovagját - mivel még nem tudta, ki rejtőzködik az árnyalak mögött…

Pedig ha tudta volna, hogy ki van a páncél alatt… Akkor felhasználta volna lábán található acélbetétest is, és menekült volna ezelől a „lovag” elől, aki történetesen Quasimodo, a párizsi óratoronyban lakó „fess úriember” unokaöccse volt. De ekkor leesett a sisak és feltárult az arc. A rugdosás abbamaradt, és megbabonázva látta őmellűsége, hogy a rondaság nem öröklődik. A csodás szempár, férfias, markáns arc, a haj, rögtön rabul ejtette a női szívet. Illetve ejtette volna, de ekkor az arc tulajdonosa megszólalt:

- Csáó csoda csini csitri! Hogy van ma a pláza-cica?

- Pláza-cica a te vasorrú, görbe hátú jó édes anyukád! De ha már úgy is megkérdezted…- És itt hatalmasat sikított…- vissza kell fordulnunk, mert a szobámban maradtak a sminkcuccaim!!

- Mi van?! – hökkent meg mélységesen a nem éppen finom modorú lovagja…

- Nem hallottad?? A SMINKCUCCAIM! Ha már megmentesz, nem láthatsz smink nélkül!

- Na menj a jó kurva anyád…

- Hogy mersz velem így beszélni? – a kisasszony fogta magát és visszamászott a még mindig kissé hisztiző sárkány mellé, elkezdte nyugtatni.

A sárkány mikor egy aprócskát magához tért önkívületi állapotából, azonnal nyakon csípte a sminkcuccait hiányoló hercegkisasszonyt és a toronyszobához repült vele. A „Miss Hisztérika” mérgében lerugdosta a vakolatot az acélbetétes tűsarkújával, és hirtelen magával ragadta őt az alkotási vágy: két szépséges woodo-babát csinált…

Az egyik sárkány lett, a másik pedig a csodásan bunkó szabadító. És elszabadult a fantáziája… Megfogta a két babát, és egymás felé röptette őket. Egyszercsak megjelent az ajtóban a csábító és csodálkozó arccal, szitkokat szórva a sárkány nyakába vetette magát, majd egy tüzes csókot váltottak.

Csóri csávókám kissé leégett… Szó szerint. A mi kis hercegnőnk kaján vigyort villantott, és hatalmas tűket húzott elő az asztal fiókjából, és elkezdte a két hőst egymáshoz öltögetni. Immáron sok ponton együvé vált hőseink képtelenek voltak a mese fonalától elszakadni. De hercegkisasszonyunk megkegyelmezett nekik, a folyóba dobva a woodo-babákat magukra hagyta őket romantikus édes-kettesben, és kiment a terméből. Ekkor derült ki, hogy apja nem csak a sárkánnyal és a magassággal őriztette őt.

Hanem volt ott még egy zsoldos is, aki szinte tökéletes volt, csak egy dolog hibázott benne: inkább a pasikhoz vonzódott… vagy legalábbis a király így tudta.

Na de lássuk mit kezd hősnőnk e marcona katonával…

Hercegkisasszonyunk felfedező útra indult a várba. Éppen mikor már kezdett eltévedni, és halálfélelmében rohangált a sötét folyosókon ide-oda, egyszer csak nekiütközött valaminek.

Végigtapogatta, mire „ az a valami” röhögni kezdett… Na hát az őrző-védő csávó volt.

A röhögés egyszer csak elhalkult, csodálkozó hörgés, pár szitok. Hercegkisasszonyunk csak csodálkozott, majd ezután megkérdezte:

- Mégis min csodálkozol ennyire?

- Öhh… Bonyolult… Inkább hagyjuk!

Kézen fogta a hercegnőnket, és egy szobába vezette. (Ugyanis a mi kis hősünk olyan kanos lett a cicis-cica láttán, hogy azon nyomban döntésre jutott…) És rájött, hogy mássága elmúlt. Önmagától elmúlt és olyan kangörcs került a helyébe, amit azonnal ki kell elégíteni. De hát a kisasszonyt se kellett félteni! Levágta a helyzetet rögtön, mivel ő se látott pasit már évek óta…

És miután becsukódott mögöttük az ajtó, a még mindi szabadulni vágyó sárkány és a szabadító csodálkozva elhallgattak, a szobából kiszűrődő hangok hallatán.

Enyhén langyos hősünk , megpakolta a kedvenc hősnőnket... Ezután úgy döntöttek, hogy lelépnek kettecskén, mondjuk úgy Ibizáig meg sem állnak. Fogták magukat, beintettek a sárkánynak, a királynak, a világnak, aztán ásó, kapa. fejsze vagy konyhakés...

ITT A VÉGE, DE MAJD MÉG JÖVÜNK A FOLYTATÁSSAL! :)