Biztosan mindenki figyelte már a csillagokat. Ahogyan szép halvány fényüket szórják az egyszerű földi halandókra. Némelyik, még a színét is váltogatja. Néha kéknek, néha pedig pirosnak tetszik. Mindent egybevetve csodásak.

Fekszel a tengerparton. A langyos homok finoman melengeti a testedet. Hallod a tenger megnyugtató zúgását, dörmögését, azt. ahogyan a hullámok meg törnek a kőgátakon. Enyhe meleg szél fújdogál. Fölötted a csillagok násztáncot járnak. a hold pedig ezüstös fényét szórja a világra.

Aznap egész nap ugyanitt feküdtél. Forró napon süttetted magad, úszkáltál a tengerben.Búvárkodni is votlál, csodaszép halakat, kagylókat, rákokat láttál.  Amikor felbukkantál, újból csak forróság járta át a testedet, a nap megmelengetett, mosolyt csalt az arcodra.

Ezután a nap után, úgy érzed, hogy méltó befejezés feküdni a homokban, nézni a csillgaokat és az életen gondolkodni. Füledben hallatszik még a gyöngyöző gyermekkacaj.

Újra visszatérsz a mindennapok forgatagába. Korán kelés, tanulűs vagy munka és az optimista szemléletedet hamar elveszted. Kimerülsz, de pihenni nem tudsz, a mindennapok gonosz örvénye beszippant. Néha akad pár színfolt, apró reménysugár a forgatagban, de mindannyiszor kiderül, hogy nem tudsz kitörni.

Sétálsz a kivilágított városban. melletted autók forgataga rohan el. Midnenütt lámpák, midnen fényes. Elkeseredetten és fáradtan baktatsz a dolgodra, közben valami halk zene üti meg a füledet.  Felnézel az égre. Csodálkozva látod, hogy onnan egy apró hős hunyorog le rád. Egy csillag, amely küzd. Küzd az ellen, hogy a kivilágított város fényei, az autók lámpái ne nyomják el a fényét. Azért, hogy ugyanúgy tudjon ragyogni, ahogyan azt tette nyáron is, a sötét tengerpart felett sok-sok kis társával együtt. És győz.

Fényét nem tudja elnyomni sem a szürkeség, a sötétség, sem a túlontúl világos város. Harcol azért, hogy tündökölhessen nekünk és, hogy eszébe idézhesse mindnekinek, hogy milyen optimistán láthatja a világot, a tengerparton fekve, a csillagok alatt.