Éj Királynő


Azon az este angyal voltál,
Hajnalig tartó szent mise,
Vadul izzó monoton dobszó,
Percekre bár, de szelíd lett.

Az ég sötétje zölden izzott,
Kecses lábakon járt a Hold,
Titkos csillag csókot vátott,
S egy árny érintés felkarolt!

Ezüst köpenyt húz a remény,
Szőkés ruhába ötözött,
Lágy rejtelmek selymes hangján,
Egy lett a mindenség fölött!

Magasba nézve szárnyra kapott,
S mosolygott a fehér lobogó!
Míg zaklatottan zakatolva
Szellővé vált a tűzgolyó.

Különös időt élt a felleg,
Nedves cseppek rejtelmes jelét,
Hol verve hevert a küzdő sereg,
Megtörölte könnyező szemét.

Nem volt hely e zafír világban,
A lebegő kéz hát elereszt,
S átzuhanva ezer világon,
Ím testén a kereszt sem remeg.

A jósnő vár, s merengve figyel.
Sápadó arcán a félsz remeg:
Vörös kártlyák találkozása,
Csobogó vér, szakadó erek.