A folyóparton ültem és sírtam,
Nem terveztem, nem is írtam,
Csak énekeltem.
Csak magától tört föl a bánat,
Meséltem én fűnek-fának
Mégsem enyhült.

A padon a parkban ültem, s zokogtam.
Reményvesztetten, kétségbeesetten. Mondd, hogyha
Vétkezem. De nem.
Csalárdul dobtad szímven sutba megint
Könnyeim sűrű záporát ontva ezzel itt.
S csak mosolyogtál.

A tested mellett ültem,
Könnyezve sirattam. Mit tettem?
Magamat okolom.
Bennem lehet a hiba, igen,
De Te is szenvedsz meg én is, mert
Bántottuk egymást.

Már nem ülök sehol, s nem is sírok.
Nem könnyezem, és nem is írok.
Csak szárnyalok.
Angyalok közt, eszemet vesztve,
Tőrt döfve meggyötört szívembe.
Véget ért a fájdalom.