(Hegedűs lakás. A nappaliban modern bútorok, bőr kanapé, mellette könyvespolc, tele vastagabbnál vastagabb könyvekkel, a falon egy hordozható telefonkészülék. A kanapé előtt egy kis kerek asztal, vele szemben egy nagy televíziókészülék, fölötte egy csendéletet ábrázoló festmény. A TV mellett egy számítógépasztal foglal helyet. A nappaliból balra a hálószoba, jobbra az étkező, egy nagy, kerek asztallal, melyet székek vesznek körül. Az étkezőt csak egy pult választja el a konyhától. A nappaliból hátul közvetlenül nyílik az előszoba, valamint Andi szobája.
Judit, Andi édesanyja a kanapén ül, egy női magazint olvasgat. Váratlanul megcsörren a kaputelefon, Judit ledobja az újságot, és felveszi.)

Judit: Igen? Oh, szia, Anci! (szünet) Nem, Andi nincs itthon, de nem sokára megjön. (szünet) Nyitom már, gyere csak be… (megnyom egy gombot a kaputelefonon) A lakásajtó nyitva van… (rövid szünet) Jó, rendben.

(Lerakja a kaputelefont, visszamegy a nappaliba, leül a kanapéba, újra kezébe veszi a magazint. Pár pillanattal később egy fiatal lány lép be az előszobába.)

Judit: (felnéz, leteszi a magazint) Szia!
Anita: Hello! (leveszi, és felakasztja a kabátját egy fogasra) Huh, de jó meleg van idebent!
Judit: Igen, Gábor a meleget szereti, úgyhogy mindig jó alaposan befűtünk.
Anita: (leveszi a cipőjét) Szinte fejbevágott a kinti hideg után! (bemegy a nappaliba, leül Judit mellé) Mit olvasol?
Judit: Egy, a fogyókúrákról szóló cikket.
Anita: (eltűnődik) És mi jót írtak?
Judit: Jaj, Istenem, ennyi zagyvaságot rég olvastam már…
Anita: Hülyeségeket írtak?
Judit: Az nem kifejezés… Jó, én mondjuk nem szorulok arra, hogy fogyókúrázzak, de ha le kellene adnom néhány kilót, akkor biztos nem azokkal próbálkoznék, amiket olvastam.
Anita: Aha… (rövid szünet) Képzeld, megvan az angol szóbelim is!
Judit: Na… Gratulálok! Ügyes vagy, akkor megvan a nyelvvizsgád?
Anita: Igen! Annyira örülök neki!
Judit: Képzelem… Én is nyaggatom már az Andit egy ideje… Most nyáron meg kell csinálnia a középfokút.
Anita: Neki menni fog!
Judit: Hát éppen ezért… Egy nyelvvizsga csak jól jöhet. Ha már tud olyan jól, hogy lerakja a középfokot, akkor rakja le, nem?
Anita: Na igen. Egyébként Andi hol van?
Judit: Mindjárt jön, csak elküldtem a közértbe, mert holnap szeretnék csinálni egy jó nagy adag kínait. Tudod, azt nálunk mindenki imádja, de nincs itthon egy csomó dolog… Azt hiszem, olyan tíz perce küldhettem el… Most már lassan meg kell jönnie.
Anita: Igen, alig egy köpésre van a bolt.
Judit: Aham… Te figyelj csak, nem tudod, történt vele valami?
Anita: Nekem nem mondott semmit… Mondjuk nagyon rég nem találkoztunk…
Judit: De mindennap beszéltek telefonon, nem?
Anita: Igen, de nem mondott semmit. Tegnap is beszéltem vele, és bár hallottam a hangján, hogy ideges, amikor megkérdeztem, hogy van-e valami baj, azt mondta, hogy nincs.
Judit: Tutira van valami baja… Csak nem mondja el.
Anita: Pedig nekem el szokta mondani… Ha megbántották, ha valami zűrt csinált, nekem mindig elmondta.
Judit: Igen, ezért kérdeztelek téged… Hogy őszinte legyek, gőzöm sincs, mi baja lehet… Szombat óta napról-napra dilinósabb…
Anita: Nem kérdezted meg tőle?
Judit: Dehogynem… Azt mondta, hogy minden rendben van, de engem nem tud átvágni. Az édesanyja vagyok, nálam jobban kevesek ismerik. Majd pont engem tud átejteni, mi?
Anita: De mi történhetett vele?
Judit: Nem tudom, múlt héten még repdesett az örömtől. (csóválja a fejét) Mindegy, én bízok benne, meg tudja ő oldani a problémáit. Nagylány már.

(A bejárati ajtón Andi lép be az előszobába. Fekete nagykabátot visel, kezében egy bevásárlószatyor.)

Judit: Na, megjöttél?
Anita: (felpattan a kanapéról) Szia Andi!
Andi: Szia, Anci… (bemegy a nappaliba) Anyu, ezt hova tegyem?
Judit: (felkel a kanapéról, odamegy Andihoz, és kiveszi a szatyrot a kezéből) Add csak ide, majd én elrakom!
Andi: Jó. (a zsebéből aprópénzt vesz elő) Itt a visszajáró…
Judit: (elindul a konyhába) Tartsd csak meg!
Andi: Oké, köszi. (zsebre vágja a pénzt, odamegy Anitához, arcon puszilják egymást) Régóta vagy itt?
Anita: Nem, most jöttem.
Andi: (leül a kanapéra) Akkor jó. Bocsi, csak anyu elküldött vásárolni egyből a hívás után.
Anita: (leül Andi mellé) Semmi gond, mondom, hogy csak most jöttem.
Andi: (halkan, remegve) Jó, hogy itt vagy, nagy baj van…
Anita: (körülnéz, látja, hogy csak ketten vannak a szobában, majd suttogva) Mi történt?
Andi: Majd elmondom, ha anyu elment.
Anita: Oké…

(A konyhából Judit visszajön a nappaliba, megáll a könyvespolc előtt.)

Judit: Látom volt minden.
Andi: Igen.
Judit: (eltűnődik) Mondd, hideg van kint?
Andi: Én fáztam.
Judit: Magyarul igen. Akkor fel kell vennem még valamit, ez a blúz túl vékony…

(Judit bemegy a hálóba.)

Anita: (halkan) Ekkora gáz van?
Andi: (megtörli a szemét) Igen… De várjuk meg, amíg elmegy, kérlek.
Anita: Jó, rendben.
Andi: Addig mesélj, mi lett tegnap Nórival?
Anita: Huh, majdnem lebuktunk… Anyám egyre gyanakvóbb.
Andi: És apukád?
Anita: Á, ő még csak nem is sejti!
Andi: Szerencsére… Viszont pont ezért kéne vigyáznotok… Ha lebuktok, apukád sokkal jobban ki fog akadni.
Anita: Igen, tudom. Beszéltem ma reggel a Nórival, megbeszéltük, hogy mostantól sokkal óvatosabbak leszünk.
Andi: Helyes.
Anita: Ilyen még egyszer nem fog előfordulni, mert tényleg az életünkkel játszunk… A szüleink mindkettőnket kicsontoznának, ha megtudnák.
Andi: Valószínűleg.

(Judit kijön a hálóból, jó vastag, kötött pulóvert visel.)

Judit: Na, kislányom! Akkor én most elszaladok a postára befizetni a számlákat.
Andi: Jól van, anyu, menj csak.
Judit: (észreveszi, hogy Andi sírt) Valami baj van, kicsim?
Andi: Nem, anyu, nem érdekes…
Judit: Már hogyne lenne érdekes! Nekem nincs nálad fontosabb az életben!
Andi: Mondom, hogy nem komoly. Holnapra már el is felejtem.
Judit: Jó, hát én nem nyaggatlak, ha nem akarod, úgyse mondod el. (kimegy az előszobába) Ha meggondolod magad, nekem bármikor nyugodtan elmondhatod.
Andi: Köszi, anyu…
Judit: (felveszi a kabátját) Na, akkor én elmentem… Van még leves a hűtőben, meg vadas, egyetek, jó?
Andi: Jó.
Judit: Sietek haza… Jók legyetek!
Andi: Szia, anyu!
Anita: Szia!

(Judit az ajtón távozik.)

Anita: (vár pár másodpercet) Na, akkor most elmondod, mi van?
Andi: (könnyezik) Nagyon nagy baj van!
Anita: (átöleli Andit) Jaj, mi történt?
Andi: (sírva) Tudod, volt az a buli még két hete pénteken…
Anita: Tudom hát, mesélted!
Andi: Félek, nagyon nagy hülyeséget csináltam.
Anita: Na, ki vele!
Andi: (remegve) Azt hiszem, terhes vagyok…
Anita: (értetlenül) Mi van?
Andi: Múlt hét csütörtökön meg kellett volna jönnie…
Anita: És nem jött?
Andi: (könnyekkel küszködik) Nem.
Anita: (elsápad) Jesszusom… Lacinak szóltál?
Andi: Te vagy az első, akinek elmondom…
Anita: Mindenképp el kell mondanod neki… És a szüleidnek is! Minél előbb!
Andi: (sír) Igen… tudom… De mondd, most mi lesz?
Anita: Gőzöm sincs… (együttérzőn) Oh, szegény… De hogy lehet ez, nem is védekeztetek?
Andi: Nem tudom. Tudod, elég sokat ittunk mindketten.
Anita: Az baj… De biztos, hogy terhes vagy?
Andi: (idegesen) Mondom, múlt hét csütörtökön meg kellett volna jönnie, most már szombat van, és semmi!
Anita: Hát akkor elég valószínű… Istenem, ezer emberből egy, ha van ilyen szerencsétlen, mint amilyenek ti vagytok…
Andi: Kérlek, ne ostorozz még te is.
Anita: Bocsánat, nem megbántani akartalak…
Andi: Tudom… (rövid szünet) Úgy félek…
Anita: (magához öleli Andit) Jól van, ne félj, majd csak lesz valahogy!
Andi: Apuék meg fognak ölni… És a Laci is biztos megutál egy életre…
Anita: (dühösen) A Laci jobban teszi, ha befogja a száját! Ő csinálta a bajt, ő erőszakoskodott, akkor most az a legkevesebb, hogy vállalja a tetteit!
Andi: Mondd meg, hogy lehettünk ilyen hülyék!
Anita: Mindenki hibázhat… Csak nem szabad kétségbe esni, ha felismered, hogy valamit elrontottál. Akármilyen rossz is lesz, akkor is kell mondanod a Lacinak és a szüleidnek is. Szerintem amint megjönnek, mondd el nekik, és ne ferdíts el semmit, légy őszinte! (kis szünet) Mondd, Laci otthon van?
Andi: Szerintem igen.
Anita: Akkor hívd át… Mondd el neki most.
Andi: Most?
Anita: Igen, most. Nyugi, én nem megyek sehová, itt maradok veled, de el kell mondanod neki!
Andi: Jó, de kérlek, maradj itt…
Anita: (kedvesen) Mondtam, hogy maradok.
Andi: Jó, akkor áthívom. (feláll, elmegy a telefonhoz, Anita a fejét fogja) És ha nem lesz otthon?
Anita: Azt mondtad, otthon van.
Andi: (telefonnal a kezében) De mi lesz, ha nincs? Akkor is szóljak apuéknak? Nem neki kellene először elmondanom?
Anita: De, igazad van… Neki kell először… Ha most nem lesz otthon, akkor hívd fel fél óra múlva, ha akkor sem, akkor addig hívd, amíg otthon nem lesz.
Andi: Jó… (tárcsáz, a fejéhez emeli a kagylót) Öhmm… Csókolom! Az Andi vagyok… A Laci otthon van? (rövid szünet) Szólna neki?
Anita: Na? Otthon van?
Andi: Igen… (rövid szünet) Szia… Figyelj, át tudnál jönni? (hosszabb szünet) Igen, most. (szünet) Majd elmondom. Akkor várlak… (letöröl egy könnycseppet) Én is téged… (lerakja a telefont) Fél perc, és itt lesz.
Anita: Helyes.
Andi: (visszaül a kanapéra) Nem tudom, mit mondok majd neki…
Anita: Az igazat, semmi mást.
Andi: Félek…
Anita: Ne félj, én itt vagyok veled!
Andi: Nem is tudod, mennyit jelent ez nekem…
Anita: Dehogyisnem.
Andi: Olyan jó, hogy itt vagy.
Anita: Miféle barátnő lennék, ha pont most hagynálak magadra?
Andi: Nálad nincs jobb a földön!
Anita: (mosolyog) Azért ne túlozz…
Andi: Ez nem túlzás! Egy kicsit sem.
Anita: Vagy csak nem érzékeled az állításod súlyát.
Andi: Bár semmit se érzékelnék…
Anita: Jaj, ne hagyjon már el ennyire a lélek!
Andi: Nem tudom, mi lesz most…
Anita: Azt én sem, de gondolj arra, hogy olyan még sosem volt, hogy semmi sem volt!
Andi: Nem nyugtattál meg.
Anita: Tudom. (rövid szünet) Szerintem anyukádnak mondd el, amint megjön… a Gábornak csak utána szólj.
Andi: Jó… Szerinted mit fog szólni a Laci?
Anita: Hogy őszinte legyek, nem tudom. De mondd meg, miért ittatok olyan sokat?
Andi: Úgy beszélsz, mintha te sosem innál, ha bulizni mész. (Anita csenden ül, nem válaszol) Basszus, ez volt az első alkalom, hogy ennyire leittam magam.
Anita: Éppen ezért nem értem… te nem szoktál, akkor most miért?
Andi: Nem tudom… (zavarodottan) Olyan jó érzés volt, hogy apuék nincsenek ott, hogy nem szólnak rám, hogy nem mondják meg mit csinálhatok és mit nem. Egy pillanatig szabadnak éreztem magam.
Anita: Egy pillanat is elég, és kész a baj.
Andi: (sír) Isten megbüntetett minket a felelőtlenségünkért.
Anita: Lehet, hogy csak így akar megóvni…
Andi: Hogyan óvhatna meg ekkora szerencsétlenséggel?
Anita: Talán csak el akart rettenteni… azt akarja, hogy tanulj belőle.

(Megszólal a kapucsengő.)

Andi: (reszketve) Ez a Laci lesz…
Anita: (feláll) Maradj csak, majd én beengedem… Addig találd ki, mit mondasz.

(Anita a kaputelefonhoz megy, majd megnyom egy gombot. Utána visszamegy a nappaliba és leül Andi mellé.)

Andi: Jaj, Istenem…
Anita: Nyugi, mindjárt túl leszel rajta…
Andi: Nem tudom, mit mondjak neki.
Anita: Mondtam… Csakis az igazat.
Andi: Félek… Tudod, hogy mennyire hirtelen haragú…
Anita: Éppen ezért nem kell a szívedre venni, ha bármi rosszat mond… úgysem gondolja komolyan.
Andi: Remélem…

(Kopognak az ajtón.)

Anita: Hoppá, az ajtót elfelejtettem kinyitni… (kiszalad az előszobába, leakasztja a kulcsot és kinyitja az ajtót, Lesley kabátban áll az ajtóban)
Lesley: Szia, Anci…
Anita: Szia, gyere csak be!
Lesley: (mosolyogva) Gondoltam is, hogy nem az ajtó előtt szeretne beszélni velem… (Lesley belép az előszobába, meglátja Andit a kanapén) Szia, kicsim! Jöttem, ahogy tudtam!
Andi: Szia…
Lesley: (leveszi a kabátját) Szüleid?
Anita: Nincsenek itthon.
Lesley: Jah, értem… (odamegy Andihoz, észreveszi, hogy a lány sír) Ó, mi a baj?
Andi: (könnybe lábadt szemekkel) Nem tudom, hol kezdjem…
Lesley: (ledobja a kabátját a kanapéra, leül Andi mellé, és magához öleli) Jaj, kicsim… Történt valami?
Andi: Igen… Nagyon nagy bajban vagyunk.
Lesley: Jaj, nincs olyan baj, amiből mi ne bírnánk kimászni, hidd el!
Andi: Ebből aligha fogunk.
Lesley: Kíváncsivá tettél…
Andi: (Anita közben bejön a nappaliba és leül) Félek, hogy nagyon megharagszol rám, ha elmondom.
Lesley: (mosolyog) Nem tudsz olyat mondani, hogy én megharagudjak rád, kedvesem!
Andi: Biztos vagy benne?
Lesley: Ezer százalék!
Andi: (Lesley szemébe néz) Laci, azt hiszem, terhes vagyok.
Lesley: (zavarodott mosollyal az arcán) Viccelsz?
Andi: Nem, ez komoly. Gondolod, hogy ilyennel viccelnék?! Így is kisírtam már a szememet…
Lesley: (Anitára néz) Kérlek, mondd, hogy csak tréfál…
Anita: Nem, ez nem tréfa.
Lesley: De… Ez… Ez nem lehet… Ez… ilyen nincs! (feláll) Ez nem lehet!
Anita: Meg tudnád mondani, hogy miért nem lehet?
Lesley: (ingerülten) Én… Én vettem… Volt nálam!
Anita: Óvszer?
Lesley: (egyre idegsebben) Nem, baszd meg, Milka csoki…! Persze, hogy óvszer!
Anita: És használtátok is? (Lesley idegesen a TV-hez megy, nem válaszol) Használtátok is?
Lesley: Nem tudom, nem emlékszem… De volt nálam… Akartam használni!
Anita: (Andi ezalatt a kanapén sír) És nem találtad meg az egyik zsebedben a buli után?
Lesley: Nem, nem találtam semmit… Igaz, nem is kerestem. (Andihoz fordul) De honnan tudod? Végeztél valami terhességi tesztet, vagy…
Anita: (Lesley szavába vág) Nem, nem végzett.
Lesley: Akkor meg honnan tudja?
Andi: Múlt hét csütörtökön meg kellett volna jönnie…
Lesley: És nem jött?
Anita: Nem.
Lesley: Nem lehet, hogy késik egy kicsit?
Anita: Szombat van, Laci… Ennyit már nem késhet…
Lesley: A francba! Én hülye!
Anita: Jól van, nyugodj meg! Senkinek sem segít, hogy itt kiabálsz, mint egy állat…
Lesley: Igazad van… azzal nem oldok meg semmit…
Anita: Hát nem.
Lesley: Jó, te könnyen beszélsz, nem te vagy szarban!
Anita: Én csak segíteni szeretnék.
Lesley: Akkor kérlek, ne kúrd fel az agyamat!
Anita: Te húztad fel magad, én nem akartalak idegesíteni.
Lesley: Istenem, hogy lehettem ekkora fasz? Ezt a baszást!
Anita: Jól van, mindegy… Megtörtént. Most inkább segíts kiagyalni, hogy mi legyen!
Lesley: (sóhajt) Igaz… Visszacsinálni már nem tudom. (rövid szünet) A francért kellett annyit innom! A rohadt életbe!
Anita: Hát nem… De kérlek, ne idegesítsd fel magad.
Lesley: A kurva életbe… (visszaül a kanapéra) A szülei tudják?
Andi: Nem, még csak ti ketten tudjátok.
Lesley: (a homlokát fogva) Én hülye… Most hogy húzzuk ki magunkat ebből a szarból?
Anita: El kell mondanotok, hogy jártok…
Lesley: Gáborék agyon is vágnának…
Anita: Ha agyonvágnak, ha nem, akkor sem tehettek mást.
Lesley: A fene enné meg!
Anita: Mellesleg agyon vágni akkor fognak, ha maguktól jönnek rá…
Andi: (Lesleyhez) Igaza van…
Lesley: (lehajtja a fejét) Igen… Tudom. (sóhajt) El kell mondanunk nekik.
Anita: Méghozzá gyorsan!
Lesley: (Andira néz) Az egészről ő tehet!
Andi: (meglepődve) Én?
Lesley: Igen, te. Láttad, hogy be voltam baszva, mi a francért mentél bele?
Anita: Laci, ezt most hagyd abba…
Andi: Laci, én ugyanúgy nem voltam magamnál, mint te…
Lesley: Hazudsz! Egyszerűen csak mindenáron le akartál feküdni velem!
Andi: Megőrültél?!
Lesley: Azt hitted, majd több leszel! Hogy majd máshogy állnak hozzád a hülye barátnőid!
Andi: Hogy mondhatsz ilyet?
Lesley: (feláll, kimegy az előszobába, majd pár másodpercig tétlenül áll, az ajtót nézi) Áh! A francba!
Anita: (magához öleli a zokogó Andit) Jól, van, nyugodj meg…
Andi: Tudtam, hogy ez lesz… Én megmondtam előre.
Anita: Jól van, sírj csak, engedd ki…
Lesley: (visszasétál a nappaliba, megáll a kanapé előtt) Bocsáss meg… Elvesztettem a fejemet…
Anita: Azt láttuk…
Lesley: (leguggol Andi elé, és két kézzel megszorítja a lány kezét) Mondd, meg tudsz bocsátani? (Andi csak sír, nem válaszol) Hmm? Megtudsz?
Anita: Szörnyű dolgokat vágtál a fejéhez… És még csak igazak sem voltak.
Lesley: Tudom… És szégyellem is magam… Andira nem haragudhatok, ő nem tehet semmiről. Én akartam… És nem lett volna semmi baj, ha nem ittam volna olyan sokat…
Anita: Ebben egyetértek. De miért kellett magadat részegre inni? Andi szerint még sose rúgtál be annyira, mint akkor…
Lesley: Nem is…
Anita: Hát akkor?
Lesley: A haverjaim… Mind olyan lazák… Nem akartam…
Anita: (Lesley szavába vág) Nem akartál égni? (Lesley bólogat) Olyan szerettél volna lenni, mint ők?
Lesley: Nem, dehogy… Isten ments!
Anita: Akkor?
Lesley: Elegem lett abból, hogy állandóan engem baszkurálnak.
Anita: Meg akartad mutatni nekik, hogy vagy olyan tökös, mint ők…
Lesley: Igen, valahogy úgy…
Andi: Velem is csak ezért jöttél össze?
Lesley: Tessék?!
Andi: Velem is csak azért jöttél össze, hogy megmutasd nekik, hogy nem vagy töketlen?
Lesley: (összezavarodik) Nem, dehogy.
Andi: Legalább most ne hazudj…
Lesley: Eleinte lehet, hogy ez is benne volt, de…
Andi: (Lesley szavába vág) Szóval csak azért akartál lefeküdni velem, hogy a hülye haverjaidnak megfelelj?! (Lesley nem válaszol) Amiket mondtál, az is csak hazugság? Nem is szerettél, csak kellett valaki, hogy ne téged szopassanak a rohadt barátaid?!
Lesley: De, én…
Andi: (ingerülten) Ne hazudj, kérlek! Csak erre kellettem, ugye? Azt gondoltad, hogy ˝hmm, ott az Andi, úgyis tiszta lelkibeteg, amióta szakított a Gézuval, ismerem tizenkét éve, jó barátok vagyunk, igazán könnyű préda˝, mi?!
Lesley: Dehogy, én tényleg…
Andi: (feláll) Kihasználtál!
Lesley: Nem, én… Én szeretlek!
Andi: Tartogasd a hazugságaidat másnak, engem hagyj békén! (az előszobába rohan) Menj a francba!

(Andi az ajtóhoz megy, kinyitja.)

Lesley: Ne, várj, kicsim!
Anita: (Andihoz) Nyugodj meg!
Andi: Engem te többet ne szólíts ˝kicsimnek˝! Ugyanolyan bunkó vagy, mint a rohadt haverjaid! Semmivel sem különb!

(Andi az ajtón távozik, becsapja maga után.)

Lesley: (leül a földre, majd sóhajt) Hát… Ezt jól elbasztam…
Anita: (leül mellé) Mondanám, hogy nem…
Lesley: De nem mondod…
Anita: (vállon veregeti Lesleyt) Majd megnyugszik.
Lesley: Hogy lehettem ilyen hülye, mondd meg!
Anita: Jól van… Senki sem tökéletes…
Lesley: Nem kellett volna ilyen csúnyán beszélnem vele.
Anita: Ez igaz… De kihasználni sem…
Lesley: Én nem akartam kihasználni… Tényleg szeretem.
Anita: (kicsit gúnyosan) Barátként, vagy…?
Lesley: (egy pillanatra Anitára néz, majd ismét lehatja a fejét) Nem, ez több annál.
Anita: Testvéredként szereted?
Lesley: Nem… Mint lányt.
Anita: És erre mikor jöttél rá?
Lesley: (ironikusan nevet) Fél perce…
Anita: (egy pillanatig értetlenül néz) Ja, értem… Hát ez nem szerencsés.
Lesley: Szerinted mit csináljak, menjek utána?
Anita: Ne… Hagyjad… Hadd rakjon rendet magában.
Lesley: Akkor?
Anita: Neked is csak ezt tudom javasolni… Menj haza, aztán higgadj le… Holnapra mindketten megnyugodtok egy kicsit, akkor gyere át, és beszélj vele… Mondd el, amit nekem.
Lesley: Szerinted még van visszaút?
Anita: Andihoz még van… A szülők haragját viszont már nem kerülhetitek el… Egyikőtök sem.
Lesley: De késleltethetjük…
Anita: Minél később derül ki, annál dühösebbek lesznek. No, menj!
Lesley: (feláll) És mi lesz a lakással? Nem maradhat itt üresen…
Anita: Majd én itt maradok, amíg vissza nem jön…
Lesley: (felveszi a kabátját) És ha nem jön?
Anita: Vissza fog jönni.
Lesley: Mi van, ha nem? Mit mondasz majd a Gáboréknak?
Anita: Csakis a színtiszta igazat. (rövid szünet) Úgyhogy reménykedj, hogy még előttük hazajön…
Lesley: Remélem is… (kisétál az előszobába) Miatta.