Poharak koppannak a mocskos asztalon,
Tudatomat lassan kioltja az alkohol.
Egyetlen emlékkép fér be agyamba még,
Te, amint gitárodat fogva az ablakhoz mész.

Halványan még emlékszem,
A régen, előtted levőkre.
Mind csendesen jött, majd nagy hanggal ment,
De te robbantál, majd szívemet hagytad el.

Még mindig koppannak a poharak,
De tudatom már eltűnt alan.
S én csak sétálok tova,
Szerencsémnek dobom életem oda.

e, aki visszaránthatnál egyedül,
Elhagytál engem, s a világ csak feketül.
Értelmetlen dolgokra ragadtattam magam,
Majd megbánva, szívem hozzád rohan hamar.

De még mindig veled akarok élni,
Menyországba jutni, vagy pokolban elégni,
Zivataron, sötétségen, viharon átjutni,
Szívemet mindig szíved mellett tudni.