Tavaszi ég alatt, pataknál sétálva,
Lábak dobbanása, szoknyák suhogása,
Halk kacaj, csengő énekszó,
Tündérek táncát látod, földi halandó.

Lopakodsz a fák alatt, halkan,
Félsz minden zajtól, de a látomás nem hamvad.
Apró lábak tapossák az aranyló füvet,
Kék-sárga szoknyák, hegyes kis fülek.

Táncolsz velük, röppen a lábad,
Ősi dallamra jártok, nem holmi táncdal.
Szíved a dob, lelked a hegedű,
Gyöngyöző kacajuk édes csengettyű.

S te hazamész, baktatsz egyedül,
Próbálod mondani, de minden szó menekül.
Minden lélek felejti, milyen gyereknek lenni,
S apró tündérekkel, tűznél táncot lejteni.