Két kézzel biztosan kapaszkodom.
Nem kell!! Nem! Nem akarom!
S mégis. Apró kezek húznak magukkal,
Messze a gyermekkoromtól elhúznak.

Pedig oly szép az az idő,
Mikor figyeled ahogy a pók is sző,
Hálóját apró páracseppek fedik.
Ahogy a medve mézet eszik.

Oly varázsos minden, csodaszép,
Ahogyan a tündérek lebbennek arrébb.
Folyóparton felhők alakját kutatni,
S nem gondolni semmire, mi mai.

Nincs életedben gonosz, nincs mi bánt,
Nincsen megosztottság, sem fekete virág.
Politika sincs, kampánycsend és végzet,
Csak a virág melyből a barack érett.

Nem rángatnak dróton, nincs kinek megfelelj,
Nincsen semmi, ami elvehetné szereteted.
Nincsen vész, nincsenek veszedelmek,
Nincsen semmi, ami keresztbe tehet.

Két kézzel biztosan kapaszkodom.
Nem kell!! Nem! Nem akarom!
S mégis. Apró kezek húznak magukkal,
Messze a gyermekkoromtól elhúznak.