Egy furcsa érzés, tán nosztalgia,
Csak egy emlék.

Szél fütyült a fülünkbe,
S mi ültünk, nem voltunk szűken.
Sós tengerillat csapott arcunkba,
S mi csak hülyültünk, furcsa
Hangon, nevetve énekeltünk.
Sétáltunk, nevettünk, együtt,
Hol hárman, hol négyen,
De teljes egyetértésben.
Fürödtünk, napoztunk,
Labdáztunk s barnultunk.
Reggelire madárdal,
Forróság, vaníliásfánkkal.

Változunk, az igaz,
De az emlék összeköt,
Ébren várni, ahogy pirkad,
De elaludni éjfél előtt.

Emlékezni fogunk mindig,
Őrzünk magunkban egy kicsit,
A tengerillatból, sós vízből,
Napsugárból, sok-sok kincsből.
Az első szerelem, sok emlék,
Dinnye, móló, tengerfenék.
Rengeteg kagyló, még több rák,
Álmatlan, hangos éjszakák.
Kártyapartyk, veszekedések,
Minden napon, minden éjen.
Első csók és csalódás,
Viszontlátás, ábrándulás.

Változunk, az igaz,
De az emlék összeköt,
Ébren várni ahogy pirkad,
De elaludni éjfél előtt.

Egy furcsa érzés... Nosztalgia?
De nem csak emlék.
A jövő is. Igaz?