Csak álldogálok, és nézek magam elé némán
A testem szabad, de a lelkem vergődik bénán
És lám
Ekkor jön a felismerés:
Van megoldás a gondjaimra,nem is kevés
Mondjuk golyó a fejbe vagy kötél a nyakra
Belefáradtam ebbe a képmutató sz@rba
Minden egyes napra
Jut pár pofon
Hogy ne felejthessem ki vagyok és hová tartozom
Mézédes hangokon
A remény a fülembe suttog
Mindig ugyanazt mondja: már nem sokáig húzod
Kitárnám a szárnyaimat, de nagyon félek
Hogy az emberek még a talajon ízekre tépnek
Testvér, ne kérdezd
Miért,
Az ember rég elfeledte, miért kapta a szívét
Néha még kérem Istent, hogy legalább egy kicsit segítsen
De ő is csak szenved, legalábbis szerintem.