Lüktet bennem egy dallam,amit el nem fojthatok
Feltörnek a szólamok,és ha szót kapok
Megpróbálom szebbé tenni a holnapot
De az a baj,hogy én is csak egy drog vagyok
Mert a világot nem tudom megváltoztatni
Csak a hangulatodnak tudok jobb színt adni
De valójában semmi nem változik,minden ugyanaz
Járod az utad,én is járom az utamat

Érzem a napsugarat,melegíti a bőröm
Érzem hogy azért vannak jó dolgok is a földön
Csak ez az érzés már jónéhányszor megcsalt
Mikor vakon bíztam barátokban,szerettem egy csajt
De belül meghalt valami abban a percben
Mikor mindezt elvesztettem
Aztán rendet tettem magamban
És bár egyedül maradtam,tudtam minden pillanatban

Hogy igaz a sablon: egyszer lenn,egyszer fenn
Néha rózsaszín az élet,néha meg kegyetlen
Úgyhogy a jókedvem nem tűnik el,mert ez fűti fel
A vérem mikor érzem,hogy megint betűzni kell
A szavam azért üt szíven,mert őszinte
Én így élek a fejem ezek töltik meg
A kőszív nem érzi,de nem is érte csinálom
Mások véleménye sosem mozgatta a világom

utolsó szó jogán járatom még a pofám
tudom,neked a stílusom túlságosan profán
mint propán-bután palack,minden szavam robban
bocs ha túl kemény,tudod,én így szoktam...
és bár megfogadtam,hogy soha többé,mégis újra beszélek
hallgatnak jópáran feketék,fehérek,
néhányan bólintanak,néhányan fejüket rázzák,
a lényeg: újra itt vagyok,erősebben,mint várnád...