Belső dallam
213 2006.07.08. 17:32
Lüktet bennem egy dallam,amit el nem fojthatok Feltörnek a szólamok,és ha szót kapok Megpróbálom szebbé tenni a holnapot De az a baj,hogy én is csak egy drog vagyok Mert a világot nem tudom megváltoztatni Csak a hangulatodnak tudok jobb színt adni De valójában semmi nem változik,minden ugyanaz Járod az utad,én is járom az utamat
Érzem a napsugarat,melegíti a bőröm Érzem hogy azért vannak jó dolgok is a földön Csak ez az érzés már jónéhányszor megcsalt Mikor vakon bíztam barátokban,szerettem egy csajt De belül meghalt valami abban a percben Mikor mindezt elvesztettem Aztán rendet tettem magamban És bár egyedül maradtam,tudtam minden pillanatban
Hogy igaz a sablon: egyszer lenn,egyszer fenn Néha rózsaszín az élet,néha meg kegyetlen Úgyhogy a jókedvem nem tűnik el,mert ez fűti fel A vérem mikor érzem,hogy megint betűzni kell A szavam azért üt szíven,mert őszinte Én így élek a fejem ezek töltik meg A kőszív nem érzi,de nem is érte csinálom Mások véleménye sosem mozgatta a világom
utolsó szó jogán járatom még a pofám tudom,neked a stílusom túlságosan profán mint propán-bután palack,minden szavam robban bocs ha túl kemény,tudod,én így szoktam... és bár megfogadtam,hogy soha többé,mégis újra beszélek hallgatnak jópáran feketék,fehérek, néhányan bólintanak,néhányan fejüket rázzák, a lényeg: újra itt vagyok,erősebben,mint várnád...
|